Jakab 1.1-18

A cselekvő hit: Amit akkor tegyünk, amikor nem is akarunk hitben járni

1 Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája, üdvözletét küldi a szórványban élő tizenkét törzsnek.
2 Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek,
3 tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez.
4 Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül.
5 Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja.
6 De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt
7 Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól,
8 a kétlelkű és minden útján állhatatlan ember.
9 A szegény sorsú testvér dicsekedjék a méltóságával,
10 a gazdag pedig megalázott voltával, mert elmúlik mindez, mint a mező virága.
11 Mert felkel a nap nagy hőséggel, és elszárítja a füvet; a virága lehullik, és szépsége elvész. Így sorvad el vállalkozásaiban a gazdag is.
12 Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek.
13 Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: az Isten kísért engem, mert az Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal.
14 Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe.
15 Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz.
16 Ne tévelyegjetek, szeretett testvéreim:
17 minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása.
18 Az ő akarata szült minket az igazság igéje által, hogy mintegy első zsengéje legyünk teremtményeinek.

Kísértés vagy próba?

Lehet így is meg úgy is fordítani a szót, de az az igazság, hogy inkább kísértés, mint próba a fordítás szempontjából, viszont jelentés szempontjából mindkettő benne van: egy „eljárás”, ami megterheli a hitemet, meggyőződéseimet.

Mit gondolok és teszek?

Lehet, hogy rajtam áll a próba kimenetele?

Scroll to Top